Kedves Osztálytársak, kedves Érdekeltek:
Hosszabb felújítás után ismét használható az 1949-ben érettségizettek honlapja,
Itt: http://gs.ezer.hu/

Ezen a weblapon tároljuk azt a sok anyagot, fényképeket és szövegeket, melyeket évek során sikerült összegyűjtenünk. Itt vannak a kiadványaink is. A két könyv nagy terjedelménél fogva lassan nyílik meg, de erre nincs is szükség, mert mindenki megkapta ezeket kinyomtatott formában annakidején ajándékba. A Leveleink c. könyv mellékletében valamennyi iskolai tanulmányi eredmény I.-VIII.-ig látható féléves felbontásban. Itt jegyezném meg, hogy egyetlen osztálytársunknak, Kiss Pistának sikerült egyes-egyedül valamennyi félévben tiszta kitűnő eredményt elérni az erős konkurencia (Csánky, Lévay, stb) ellenére. 
Sajnos, a többség nem rendelkezik online hozzáféréssel, dacára, hogy a közelmúltban javult az arány Ujfalusy Olgi belépésével, de remélem, akiknek van lehetősége élnek az alkalommal és találnak időt az anyag megtekintésére.                                                                 Üdvözlettel: GS.

Sikeres érettségi vizsgánk után sem akartuk elengedni egymás kezét. A jól összeszokott osztály ekkor ébredt rá igazán, hogy hiányozni fogunk egymásnak. Máris kerestük a lehetőségeket, milyen módon tarthatjuk meg a kapcsolatot egymással. Ez a törekvés kísért bennünket a mai napig, ebből a szándékból állt össze ez a weboldal. Ennek köszönhetjük, hogy  - egyedül a gimnáziumból - megtarthattuk a 65 éves találkozónkat is.

Kik voltak személy szerint, akik kezdetben az összetartás ügyét felkarolták és vállalták az akkor szinte egyetlen lehetőséget, a postai levelezést?  Neveket kellene megjeleníteni, de ezt mégsem lehet, mert akkor szinte a teljes osztályt felsorolhatnánk. Mindenki a maga módján hozzá tette a tégláját amiből ez az itt, lent látható "építmény" létrejött. Sikerült  - amit még lehetett - összegyűjteni, és itt mindenki számára megjeleníteni. Több száz fényképet és egyéb adatot tartalmaz a gyűjtemény, végig kíséri életünket diákéveinktől kezdve a legutolsó időkig.

Vissza