E M L É K I R A T

(másolat)

 

 

A Kisújszállási Gimnázium 1949-ben végzett tanulóinak első, tízéves találkozója.

 

Időpont 1959.július 4-én du. 18 órától, július 5-én reggel 6 óráig. Hely Kisújszállás Diákotthon összes helyiségei, vén gesztenyefa és Alma Mater.

Emlékezni és örülni gyűltünk össze 10 év után a kedves, ismerős környezetben. Újra látni akartuk egymást, tanárainkat, felidézni közös élményeinket.

Ezért vártuk nehezen a találkozás időpontját. Mindenkivel találkozni akartunk, kivétel nélkül. Az összejövetelünk sikeréhez némi áldozatvállalásra volt szükség

és egy percig sem gondoltuk volna, hogy bárki is közülünk ne vállalná ezt az áldozatot. Lelkes kis gárda jött össze, akik nem voltak olyan hálátlanok hogy ne

idézték volna fel a távollevőket, azok diákkori viselt dolgait, stb. Július 4-én a korareggeli óráktól érkezett a "jónép". Délután 15 órára összegyűltünk tanárainkkal együtt a vén gesztenyefa kellemes árnyékában, az internátus udvarán. Tanáraink közül megjelentek: Ari Sándor igazgató, dr. Borók Imre és Ágotai László osztályfőnökök, Zsoldos István, Porcsalmy Lajos, Szász Károly, Kennyei Zoltán, Kiss Géza és kalapban Herbály Gyula tanárok. A társaság a következő sorrendben érkezett: a nagy többség délelőtt, Károlyi Vendel családjával 3-án este és 4-én délután taxin az állomásról. Kajó Péter (Cingár Ödön), Nagybarcsay Barcsay László, Bozóki György feleségével. Saját kocsiján érkezett 60 km. távolságból, másfél napi út után

dr. Katona András (Pubi) feleségével. A hosszú út oka az volt, hogy Szolnok előtt kiesett az autó egyik kereke. Legutoljára érkezett Makai János (Türhő)  feleségével, aki a

következő szavakkal üdvözölte az egybegyűlteket "...mit zúgtok, morogtok, fecsegtek, locsogtok, őrmester kell közétek..." A találkozót 15 óra után Pásztor Feri (Szilvi) nyitotta meg rövid üdvözléssel, majd a napirend első pontja, az egyénenkénti beszámoló következett (csendes poharazgatás mellett). Ezt követően Barcia di Barciano Nagybarcsay Barcsay László

filmnélküli "Vera+ fényképezőgépével megörökítette a tisztelt gyülekezetet. (népi együttest). Utána átvonultunk az Alma Mater öreg falai közé, megtekintettük 'szenvedéseink" színhelyét,

volt osztálytermeinket, beültünk a padok közé, stb. Egyesek még a tornaterembe is bementek egy kicsit "zamekolni". (Ricsi, Barcsay, Gulyás, Benkő a J.T.C. oszlopos tagjai.

Ezt követően városnézés, tiszteletadás a Rudi kocsmának. (Tulipános kis szoba szentélye), fagylaltozás, stb. Este 20 órakor megkezdődött az internátus földszinti hálójában a díszvacsora a szükséges kellékekkel. Lévay Pali pohárköszöntője után szóltak a néphez: dr. Borók Imre osztályfőnök, Ari Sándor igazgató, és Porcsalmy Lajos. Nagy sikerrel elevenítették fel egykori tanítványaik viselt dolgait, kellemes közös emlékeinket. A vacsora igen kiadós és finom volt. (Boriska néni volt a szakácsnő), melyért a gazdasági szervezőbizottság tagjainak

(Vadas Berci, Rázsó Lexi) külön is köszönetet mondunk, valamennyiünk nevében. Egyes tanulótársaink olyan rendkívüli, nagy ádozatot hoztak azért, hogy 10 év után ismét együtt

lehessünk a régi jó diákcimborákkal, kiket külön kiemelünk, és megörökíteni kívánunk. Károlyi Vendel (Csukló, Damra, Pajtás, stb.) például Pécsről jött el 3 éves kislányával és áldott

állapotban lévő feleségével. Egy nap és egy éjjel utaztak ilyen nehéz körülmények között, de azért ő volt az első vidéki, aki megérkezett. Előző este már Kisújszálláson volt. Vagy pl.

Kajó Péter (Cingár Ödön) július 3-án érkezett a Balatonra üdülni feleségével, ahol az első ismerkedési esten reggelig múlattak, de ő 4-én reggel mégis vonatra ült, fáradtan elzötyögött

Kisújszállásra, ahol pontosan megjelent, velünk együtt szórakozott egész éjszaka, és 5-én reggel folytatólagosan utazott vissza, 350 km.-re a Balatonra, hajnalban még frissen dalolta a cigány előtt "...halihó, az aranyért..." Szabó Duci jött talán a legmesszebbről, Mohács alól, ahol otthagyta családját, két kisgyermekét, de mégis eljött, hogy eleget tegyen a baráti hűség diktálta követelésnek. "Menj! Várnak a régi diákcimborák!"  Tovább nem soroljuk őket, mert talán mindet felsorolhatnánk a megjelentek közül, hiszen biztosan valamennyinek lett volna

egyéb elfoglaltsága, vagy hivatalos ügye is, ahogy ez már az életben adódik. Mégis eljöttek. Nem kívánjuk kutatni, hogy miért nem jöttek el a távolmaradók, de úgy gondoljuk, a felsorolt

három tanulótársunknál nagyobb áldozatot ők sem vállaltak volna, ha eljönnek, hiszen egyesek egész közel voltak (40-50 km.-en belül), mégis távolmaradtak. Reméljük azonban, hogy a legközelebbi találkozón, mely a most megjelentek egyhangú szavazatára öt év múlva lesz megtartva (sőt egyesek állították, hogy minden évben ránk férne egy ilyen kis muri), már mindenki el fog jönni, aki mozogni, enni, inni, dalolni és jóízűeket nevetni tud. Az alábbiakban egy kis statisztikai feldolgozást fogunk adni a két osztály tagjairól.

Érettségiztünk 45-en, megjelent a találkozón 23 fő, tehát 51%, (?). Jelenleg mind a 45 él és egészségben dolgozik. Két személy 1956-ban külföldre távozott, Csánki Dezső Hollandiában,

Kiss István Angliában élnek, állítólag jól. Ezen kívül még régebben Izraelbe távoztak: Komlós Imre, és Weisz György, akikről bővebbet nem tudtunk meg. Eddigi tudomásunk szerint 45 fő közül nős, illetve férjezett 35 fő, 77%. Olyan megrögzött agglegények vannak még egyedül, mint Cseka (Méla Béla), Barcsay Lacika, Erdélyi Móci, stb. és egy pár leányzó??? A népszaporulat igen kedvezően alakul. Legtöbb családban van egy-két gyerek, ezen a téren Szabó Duci vezet, két fia van, s a nagyobbik öt és féléves. Úgy tudjuk ő volt a legidősebb a jelenlevők gyermekei közül. Egyetemet és főiskolát végzett 24 fő, 53%. Ebben nem szerepelnek azok, akik jelenleg végzik a levelező, vagy esti tagozatot és a két Izraelben élő osztálytársunk, akikről nem tudjuk ezt sem.

Jogász van egy fő: dr. Benkő Árpád, 2%

Állatorvos egy fő: dr. Katona András, 2%

Általános mérnök: egy fő Lévay Pál, 2%

Fizikus egy fő: Bozóki György, 2%

Orvos lett két fő: dr. Varga Katalin, dr. Gulyás László, 4%

Erdőmérnök két fő: Barcsay László, Tóth Károly, 4%

Gépészmérnök öt fő: Máté Endre, Erdélyi Kálmán, Sipos Mihály, Kiss István, Csánky Dezső, 11%

Gimnáziumi tanár négy fő: Pásztor Ferenc, Szatmári Sándor, Á,Varga Miklós, dr. Oláh József, bölcsészdoktor, 8%

Általános iskolai tanár hat fő: Nagy Gy. Teréz, Ács Jolán, Szabó Magda, Juhász Béla, Szarka István, Rázsó Elek, 13%

Tehát megállapítható, hogy legtöbb közülünk pedagógus, együttesen 10 fő 22%. Utána a mérnökök következnek, együttesen 8 fő, 17%, majd az orvosok, állatorvos, fizikus, jogász következnek, egyenként  2%-os aránnyal. Ez a rövid statisztikai értékelés, lehet, hogy nem egészen felel meg a valóságnak, mivel a távolmaradók életkörülményeit csak hallomás után tudjuk, de azért valószínüleg nagy hibák nincsenek benne. Az egész csupán azt a célt szolgálja, hogy számot adjunk magunkról, ki, milyen szakmában dolgozik az életben. Természetesen a többi tanulótársaink, akik bármilyen okból nem végezhettek egyetemet, vagy főiskolát, ugyanolyan jól megállják helyüket az életben és a maguk vonalán igen szép munkaeredményeket értek el. Ezt is tudjuk, ez a statisztika nem végleges, mivel sokan igyekeznek magasabb képesítés megszerzésére és reméljük, fiaink, lányaink a következő találkozó idejére megnősülnek, illetve férjhezmennek.

Száz szónak is egy a vége, elérkeztünk emlékiratunk végére is. Megírásának egyedüli célja az volt, hogy írásban is megörökítsük az első boldog 10 éves találkozó eseményeit. Majdan az elkövetkezendő találkozókon, még az 50 éves találkozón is fel tudjuk eleveníteni az első találkozás eseményeit. Bízunk benne, hogy jelen emlékiratunk senkire sem lesz rosszhatású, és nem okoz sértődöttséget, hiszen diákcimborák egymás között mindig csak diákok maradnak és a régi diákszellemben élcelődnek egymással. Az emlékirat megírására senki nem kért fel bennünket, de úgy gondoltuk, hogy a megjelenteket és a meg nem jelenteket is egyaránt érdekelni fogja ezen "irodalmi" próbálkozásunk. Akinél ez esetleg ellenkező hatást váltana ki, mint amit szántunk neki, úgy elnézésüket kérjük.

Emlékiratunkból egy-egy példány küldtünk dr. Borók Imre osztályfőnökünknek és valamennyi diákcimboránknak.

Íratott az Úrnak 1959-ik esztendejének július havában, Szolnokon. Írták: dr. Benkő Árpád és Tóth Károly.