Dr. Sípos István (1907-1997) Szentesen született 1907. február 18-án,
elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait Szentesen végzi, majd Budapesten
a Református Theológiai Akadémián folytatja. Lelkészi diplomáját 1930-ban kapja meg.
Ezután elnyerve a Princeton Theological Seminary (USA) ösztöndíját,
az Egyesült Államokba utazik. Itt megszerzi a „Magister Theologiae” és a
„Magister in Artibus” postgraduális fokozatokat, majd felvételt nyer a világhírű
Princeton University bölcsészkarára, és 1934-ben az egyetem legmagasabb tudományos
fokozatát, a „Doctor Philosophiae in Linguis et Litteris Orientalibus”(PhD) nyeri el.
Az egyetem ezután szeretné egy jeruzsálemi kutató ösztöndíjra küldeni,
melyet nem fogad el, mert szülőföldje hívása és hazaszeretete visszahozza őt Budapestre.
Magántanári disszertációját izraeli rabbik ma is forrásértékűnek tartják.
Rövid időre a Budapesti Református Theológia ószövetségi tanszékének
h. professzora lesz, miközben 1936-ban a Sárospataki református Theológián
a „teológiai magántanár” címet is megszerzi. 1942-ben otthagyva teológiai tanári állását,
elfogadja a kisújszállási református gyülekezet meghívását, és
Török Imre esperes helyére jön lelkipásztornak. A világháború közelgő veszedelme elől
a város valamennyi lelkésze elmenekült, egyedül Ő maradt nyája mellett,
s a parókia előtt zajló többnapos tankcsatát öt kisgyermekével és néhány odamenekült
egyháztaggal a parókia pincéjében vészelte át. A német megszállás idején nem volt hajlandó
átadni az egyház épületeit katonai célokra, ezért majdnem életével fizetett.
Életveszélyes helyzetekben is elvégezte lelkipásztori szolgálatát, golyózáporban is temetett.
Az ostrom alatt ő mentette meg az egyház pótolhatatlan irattári és anyakönyvi anyagát.
A kommunizmus embertelensége és ateizmusa ellen gyakran felemelte szavát,
melynek súlyos következményei lettek. Több évet töltött börtönökben
és internáló táborokban, bár jogerősen soha nem ítélték el. Mikor a város börtönébe zárták,
600 asszony ment érte és zsoltárokat énekelve hozták ki a börtöncellából
szeretett papjukat. Amikor az 1956-os forradalom hullámai elérik a várost,
ekkor teszi meg utolsó nagy bizonyságtételét nemzete, s e kunsági település
iránti hűséges szeretetéről. A lincselésre készülő tömeget lecsendesíti és a város
kommunista vezetőinek életét megmenti. A forradalmat követő megtorlás során a
budapesti pufajkások félholtra verik egyik fiával együtt. Két éves kórházi kezelés
után befejezi kisújszállási szolgálatát. Temetésén, mely 1997 október 15-én volt
Szentesen, koporsóját a kisújszállási gyülekezet népes küldöttsége kísérte.