Török Imre református lelkész és esperes (1867–1952)
Debrecenben született 1867. augusztus 1-jén, a debreceni
Kollégiumban érettségizett 1885-ben, ott végezte a teológiát 1885 és 1889 között.
Népiskolai tanítói oklevelet szerzett 1888-ban.
Német és angol nyelvterületen, tanulmányúton volt Svájcban,
Angliában, Skóciában, Finnországban és Amerikában.
Házasságot kötött Szathmáry Ilonával 1893. szeptember 24-én,
gyermekei: Ilona /1894/, Tibor /1896/ és Katalin /1901/.
Szolgálatai: rendes lelkész Tiszaroffon 1892 és 1902 között,
Kunhegyesen 1902–1904 között. Ezt követően Kisújszálláson szolgált
1904-től nyugalomba vonulásáig, 1942-ig.
Tisztségei: a Nagykunsági Egyházmegyében: jegyző 1898-tól,
tanácsbíró 1900-tól, főjegyző 1905-től, esperes 1917-től 1936-ig,
örökös esperes 1936-tól, a Tiszántúli Egyházkerületben több bizottság tagja,
rangidős esperesként püspök helyettes, konventi és zsinati tag és
közigazgatási előadó. Igehirdetői és lelkipásztori valamint közegyházi
szolgálatai mellett több közéleti megbízatást is betöltött.
Munkája elismeréseként a magyar
királyi főtanácsosi kitüntetést kapta meg.
Művei: Egyházi Naptárakat szerkesztett, utazásairól írt kiadványokat,
ezen kívül Imakönyvek, „Indul nagy utára” „Ó könyörgést meghallgató”
című könyvei jelentek meg. A „Szeretet” című képes
egyházi újság szerkesztője 1905-től 1944-ig. Több egyházi újságban írt,
néhány színdarab szerzője volt.
Meghalt Budapesten 1952. márciusában, ott is temették el.
